Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Pályarendszabályok

PÁLYARENDSZABÁLYOK

 

 

 

  1. A néző a sportcsarnokba akkor léptethető be, ha

- érvényes jeggyel, bérlettel vagy meghívóval rendelkezik,

- nem áll nyilvánvalóan alkohol, kábítószer vagy más bódító hatású szer befolyása alatt,

- nem tart magánál szeszes italt, kábítószert, pirotechnikai eszközt, robbanó eszközt, pénztárszalagot, követ és egyéb, - az emberi életet és testi épségét veszélyeztető – eszközt, illetve tárgyat.

2.   A rendezők kötelesek a nézők beléptetése során ruházat- és csomagátvizsgálást végezni.

3.   A nézők tudomásul veszik, hogy a fenti rendelkezések megszegése vagy be nem tartása esetén, még érvényes belépőjegy, illetve meghívó birtokában sem léphetnek a sportcsarnok területére.

4.   A nézők kizárólag a számukra kijelölt szektorban található ülőhelyet foglalhatják el, illetve az ehhez tartozó helyiségeket használhatják.

5.   A nézők tudomásul veszik, hogy a sportrendezvény ideje alatt a rendezők a Pályarendszabályokban foglaltak betartását folyamatosan ellenőrzik.

6.   A nézők kötelesek a sportrendezvény rendjét megtartani, a rendezők utasítását betartani. A Pályarendszabályok megszegése, illetve szándékos rendbontás esetén a rendezők eltávolíthatják a nézőt a helyszínről, amely kézilabda mérkőzések látogatásától való eltiltás lehetőségét vonja maga után.

7.   A Pályarendszabályok megszegéséből eredő kárért a néző, több károkozó esetén a károkozásban résztvevőnézők egyetemlegesen, a Ptk-nak a kártérítésre vonatkozó általános szabályai szerint felelősséggel tartoznak. A kártérítési felelősség nem érinti a néző szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét.

8.   A szervező a hatályos jogszabályok alapján, a sportrendezvény ideje alatt a résztvevők személyi és vagyonbiztonsága érdekében a sportcsarnok területén kamerarendszer alkalmazásával felvételeket készít.

9.   A szervező a mérkőzésen résztvevő nézők számára felelősség biztosítást kötött.

 

A szervezők kérik a szurkolókat, hogy támogassák munkájukban: ne engedjék,

hogy felelőtlen kisebbség sportszerűtlen viselkedése megakadályozza a többségszórakozását, örömét.

 

A SPORTLÉTESÍTMÉNY TERÜLETÉRE TILOS BEVINNI!

 

 

TILTOTT ÖNKÉNYURALMI JELKÉPET

Btk. 269/B. (1)

Ötágú vörös csillag, Horogkereszt, Sarló-kalapács jelvényt,

SS jelvényt, Árpádsávos zászló hungarista kereszttel.

 

 

A KÖZBIZTONSÁGRA KÜLÖNÖSEN VESZÉLYES ESZKÖZÖKET

 175/2003.(X. 28) kormányrendelet (melléklete)

 

  • az olyan szúró- vagy vágóeszköz, amely szúró hosszúsága vagy vágóéle 8 cm-t meghaladja továbbá szúróhosszúsága vagy a vágóél méretétől függetlenül a dobócsillag, a rugóskés és a szúró-, vágóeszközt vagy testi sérülést okozására alkalmas egyéb tárgyat kilövő készülék (különösen:íj, szerszámíj, francia kés, szigonypuska, parittya, csúzli),
  • a jellegzetes ütés céljára használható és ütés erejét, hatását növelő eszköz (különösen: boxer, ólmosbot)
  • a lánccal vagy egyéb hajlékony anyaggal összekapcsolt botok, nehezékek,
  • az olyan eszköz, melyből a szem és nyálkahártyák, illetve bőrfelület ingerlésével támadásra képtelen állapotot előidéző anyag permetezhető ki (gázspray),
  • az olyan eszköz, amely az utánzás jellege és méretarányos kivitelezése miatt megtévesztésre alkalmas módon hasonlít a lőfegyverre (lőfegyverutánzat),
  • az olyan eszköz, amely elektromos feszültség útján védekezésre képtelen állapot előidézésére alkalmas (elektromos sokkoló),
  •  az olyan eszköz, amely zárszerkezetek illegális kinyitására vagy feltörésére szolgál (különösen: álkulcsok, mechanikus vagy elektromos elven működő zárnyitó szerkezetek),
  • A lövedékálló és szúrásálló védőmellény, sisak és vért.

 

 

A SPORTRENDEZVÉNY SZERVEZŐJE A KÖVETKEZŐ ESZKÖZÖK BEVITELÉT TILTJA MEG

Fegyver, Pirotechnikai eszközök, Csavarhúzó, Zsebkés,

Üvegpalack, Műanyag palack, Esernyő, Hajlakk